Az ember attól lesz jó, hogy szeretik

Kovács Ákossal, a Csabai Sörfesztivál legjobban várt előadójával voltaképpen egy rögtönzött irodalomóra keretében beszélgettünk. Ennek során Petőfi Sándor Csokonai című versének elszavalásától a magyar költészetről folytatott eszmecserén keresztül eljutottunk az Igazán turnéhoz és a dalszerzés folyamatához is.

Mi az idei turné koncepciója?

A koncepció az, hogy ahová meghívnak, ott játszunk. A dalok arról szólnak, ami az elmúlt időszakban foglalkoztatott minket és a gondolatainkból zenévé tömörült, szelídült. Ez idén elsősorban az Igazán című középlemez anyagát jelenti, valamint régebbi dalokat új megszólalásban, így tulajdonképpen nincs is formai különbség a huszonéves és a tavalyi szerzemények között.

Miért tartja fontosnak a dalok áthangszerelését?

Elvárható, hogy fenntartsuk a saját érdeklődésünket a munkánk iránt – ez erre jó eszköz. Felrázzuk magunkat és a régi szerzeményeket is. A húsz évvel ezelőtti hangszerelés akkor időszerűnek tűnt, ma mást vár el a közönség, és mi is magunktól.

Mi határozza meg a dalok egymásutánját egy-egy koncerten?

Mondhatnám, hogy a dalsorrend szervező ereje egy dramaturgiai ív, de egy rockkoncert kapcsán nem szabad ilyen kifejezéseket használni.

Mennyiben másabb kisebb fesztiválokon koncertezni, mint Budapesten?

Tavaly decemberben két egymás utáni estén adtunk teltházas koncertet a Papp László Sportarénában, nemrégiben Zürichben egy kisebb koncertteremben háromszáz embernek zenéltünk: a közönség mindkét helyszínen hatalmas bulit csapott, úgyhogy nem a nézőszámon múlik a hangulat. Nemcsak arról szól a mese, hogy villognak a fények, megy a kivetítés – mindez természetesen fontos, de a koncertnek akkor is működnie kell, ha teljesen eszköztelenül játszik az ember. Összességében tehát mondhatjuk, hogy formailag teljesen más, de lényegében mégis ugyanolyan egy kisebb előadás, mint a nagyok.

Melyik a kedvenc külföldi koncerthelyszíne?

A londoni Clapham Grand helyszínét nagyon szeretem, ott már visszajáró vendégnek számítok, de mint említettem, játszottunk kisebb helyeken is, például Amszterdamban, Brüsszelben, Párizsban és Moszkvában. Rómában, a Balassi Intézet épületében, a csodálatos Falconieri-palotában koncerteztünk a Karcolatok műsorával, ez is fantasztikus élmény volt. Sok olasz is volt a közönség soraiban, valamennyit beszélek olaszul, így rögtönöztem egy néhány perces, gyújtó hatású köszöntőt nekik, így még alig kezdtünk játszani, máris zúgott a bravózás.

Huszonhét éve került a zenei pályára. Hogyan látja, ez idő alatt milyen jelentős változások mentek végbe a zeneiparban?

A hangfelvételkészítés mint művészeti ág lényegében teljesen megszűnt azzal, hogy a letöltésekkel, torrentezéssel ingyen hozzáférhetővé vált a zene, ami nem ingyen készül. Az, hogy nehezebben jutottunk hozzá és pénz ellenében hallgattuk-birtokoltuk a zenét, erősebb személyes kötődést eredményezett. Igen, akkor még volt lemez, nem csak egyes dalokat hallgattak a „felhasználók” a telefonjuk füldugóján – ez konkrétan számomra értelmezhetetlen zenehallgatási forma. Ezért is nőtt meg a koncertek jelentősége, ahol aztán dörgedelmes hanggal megszólal a fülhallgatóból cincogásnak megismert valami. Ugyanakkor mi lesz azokkal a szerzőkkel, akik nem tudnak koncertezni, mert nem előadók, csak szerzők? Őket éhenhalásra ítéli az új helyzet. Annak idején kaptam százötvenezer eladott példány után járó aranylemezt is, ma meg már négyezer után adják, mert ez a reális szám. Pedig a közönségünk ugyanakkora, mint volt.

A változások az érvényesülés módját is érinthették. Milyen járható utak vannak ma a fiatal zenészek előtt?

Amikor még kezdők voltunk, országos hírnévre tehetett szert, aki bekerült a tévébe-rádióba. Valószínűleg ez ma is így van, de egy Youtube-ra feltöltött videóval is lehet komoly nézettséget elérni. Vannak tehát olyan utak, amelyekről korábban nem is álmodhattunk. Amikor zenélni kezdtem, még nem volt mobiltelefon, sem internet. Ha éjjel kettőkor végeztünk a stúdióban, jó esetben utcai telefonfülkéből hívhattunk taxit. Hatalmasat fordult a világ, mindenki zsebében ott a mobilinternet is, így ha egy tetszőleges előadó tetszőleges számcímét beírjuk az elmúlt ötven évből egészen tegnapig, két másodpercen belül ott lesz a készülékünkön. Ez a zenéhez való viszonyt teljesen megváltoztatja: mennyi értéke van annak, ami ilyen egyszerűen hozzáférhető…? Egy jó dalnak persze így is lehet értéke, ha megszólítja a hallgatót, ha sok ember tud azonosulni vele. Ezért is pozicionálják egyre alacsonyabb szellemi szintre ezeket a produktumokat, mert jobbára csak olyan dalokból lesz sláger, amelyeket kortól, nemtől, származástól függetlenül mindenki ért.

Önnél miként működik a dalszerzés folyamata?

Először a zenével szoktam foglalkozni, ha zeneszerző is én vagyok. Most éppen kényelmes a helyzetem, mert Hauber Zsolt szerzőtársam hozza a demókat, amelyekre énekdallamot, dalszöveget hegesztek. Korábban azt mondtam, amikor még biztosabb voltam a dolgomban, hogy a készre csiszolt forma behívja a hozzá illő tartalmat, de egyre bizonytalanabb vagyok a módszer érvényességét illetően. Hogy mitől lesz jó egy dal, azt nem tudom megmondani pontosan. Az ember attól lesz jó, hogy szeretik, tehát valószínűleg a dal is.

A dalok mellett esetleg számíthatunk még verseskötetre?

Tizenöt évvel ezelőtt abbahagytam a kötetkiadást, s bár a versírást nem, mégis jelentősen elvékonyodott ez a szál. Aki esetleg jobban odafigyelt a dolgaimra, az ismerhet gyászverset tőlem, kettőt is sajnos, a Kaszás Attila színész barátom halálára írt versem megjelent a Magyar Nemzetben, a Bubik István emlékére írott versemet a rádióban olvastam fel. Ha majd eljön egy csendesebb, koncentráltabb időszak, amikor gazdagabban folyik az ember tollából a vers, akkor talán lesz újabb kötet is.

Az interjút készítette: Dézsi Fruzsina